Pontosan érkezett a repülő Lisszabonba. Gyors tájékozódás a reptéri tourist office-ban, közlekedési kártya vásárlása és indulhatott a program.
Belémben a palotánál minden hónap harmadik vasárnapján lovas őrségváltás, vonulás és bemutató van. Érdekessége, hogy a rezesbanda lovon ülve zenél, még a nagydobos és a trombitás is, miközben alakzaban vonulnak a lovak.
Colouste Gulbenkian Múzeum: a gazdag olajmágnás és üzletember gyűjteménye. Az ókori egyiptomi leletektől, a keleti kerámiákon, szőnyegeken, a bútorokon, a nemesfém étkészleteken át a festményekig mindent gyűjtött. 2024-ben vasárnap délután ingyenes belépés.
Brit temető. Itt temetkeztek a Portugáliában élő, majd meghaló brittek. De itt volt eltemetve Horthy Miklós kormányzó is, a hamvait és a síremlékét Kenderesre vitték. Valamikor így nézett ki.
Igazából két magyar sírja látható a képen: Horthy kormányzóé és mögötte András Sándor repülő vezérkari ezredesé. András még életében megvásárolta azt a sírhelyet, hogy halálában is közel lehessen a kormányzóhoz: a rendszerváltás után Horthyt hazahozták Kenderesre, András ott maradt
Ma a vezérkari ezredes sírja látható, látogatják is, mert koszorú és nemzeti szalag is van rajta, de a kormányzó sírjának a helyére már azóta temettek másvalakit.
3. nap, kedd:
Lesétáltunk a szállástól a Chaida városrészbe.
Elhaladtunk Parlament épülete mellett.
Camoes tér
Jónéhány templomot is megnéztünk: Szent Katalin, A megtestesülés temploma, A lorentói Mária temploma.
Chiado költő és drámaíró szobra.
A Vértanúk bazilikája.
Benéztünk egy régi cukrászdába (Brasileira), egy régi üzletbe (háztartási textiliákat árusítanak)
28-as villamost többször is láttuk.
Elevador de Santa Justa (lift)
Karmelita templom, ami ma régészeti Múzeum és mellette Valadares palota.
4. nap, szerda:
Lisbon Story Centre
Placa do Comercio
Rua Augusta diadalív
Az ikonikus 28E villamoson utaztam
5. nap, csütörtök:
Chialdo kerület
Placa do Comercio
Rua Augusta diadalív
Alfama kerület
Castelo de Sao Jorge
Panteao Nacional
Rio Tejo partja
28E villamos
6. nap, péntek:
Museu de Arta Antiga (képtár, szobrok, kerámiák, ezüst és arany étkészletek, egyházi kegytárgyak)
LX Factory (egy régi gyár területén szórakozóhelyek, könyvesbolt, éttermek, stb.)
7. nap, szombat:
Sintra - vonattal Sintrába
Pena palota (lakosztályok) és kert
Mórok vára, gyönyörű kert, valójában hegyoldal
gyalogtúra vissza Sintra faluba
Lisszabonba érkezés vonattal Rossio vasútállomásra
Barrio Alto kerület, fesztiváli hangulat, kerthelyiségek
8. nap, vasárnap:
Cascais nap - vonattal.
strand, citadella,
Museu da Vila (a kiállításban olvasható a magyar emigráció története Lisszabonban és Cascaisban. Horthy és Habsburg Ottó
Museu Condes de Castro Guimiáres épülete és a park
Öblök, világító torony, sziklák a promenád mentén,
Boca do Inferno sziklaképződmények és öblök
Sétálóutcák
9. nap, hétfő
MAAT múzeum
10. nap, kedd
az oktatás részeként elmentünk Carcavellosba, a tengerpartra. Foglalkozások.
Cristo rei szobor és az Április 25-e híd
11. nap, szerda
Délelőtt a tanítás a Calouste Gulbenkian Múzeum kertjében zajlott.
Délután
Prezenes cemetery (temető) a 28E villamos felső végállomásánál.
Utazás a 28E villamossal kelet felé. Városnéző séta:
Kilátópontok Alfama városrészben (Miradouros - https://www.lisbona.info/dormire-lisbona/), az egyik legszebb a Museu de Artes Decorativas környékén kelet felé és a folyóra.
Se de Lisboa (katedrális)
Rua Augusta, Praca do Comércio, komp, séta a szállásra a folyóparton, majd a parlament mellett elhaladva.
12. nap, csütörtök
Délelőtt a tanítás egy része a Parque Eduardo VII (parkban zajlott)
BMAD Museu Bererdo Arte Deco (art noveau és art deco bútorok, kerámiák és festmények egy régi úri házban)
Séta haza az Estrela kerten át.
13. nap, péntek
14. nap, szombat
A képzőhelytől kapott Lisbon Card (24 órás) - mindenhova ingyenesen mentem be, és ezzel a közlekedés is ingyenes volt. Ilyen sorrendben megcsinálható.
Belém torony
Felfedezők emlékműve
Jeronimos kolostor és a hozzá tartozó templom (ez utóbbi mindig ingyenes)
Nemzeti Kocsi Múzeum (vigyázat két épülete van)
(Jó lehetett volna a Pilar 7, az Április 25. Híd története és fel lifttel a hídra, de 5-kor van az utolsó beengedés, és lekéstem.)
Arco do Rua Augusta - diadalív, amelynek a tetején kilátó van.
Castelo de Sao Jorge
Santa Justa Elavator és kilátó
28E villamossal vissza a szállásra.
10.23-kor kezdtem el használni a kártyát szombat reggel, hogy még másnap, vasárnap reggel és kora délelőtt még ingyenesen bemehessek valahova 10.22-ig. Ez lett az Ajuda palota.
15. nap, vasárnap
Ajuda palota, a portugál királyok rezidenciája a XIX. század közepétől a királyság végéig, 1910-ig.
Tópusi botanikus kert a Jeronimos kolostor mellett.
16. nap, hétfő
Utazás Budapestre. Másfél óra késéssel indult a gép Lisszabonból.
Comments
Post a Comment